Gyakori kérdések

Mennyi idő a felépülés a császármetszés után?

A császármetszés komoly hasi műtét, időbe telik a sebgyógyulás és a belső szervek regenerálódása. Császármetszés után a felépülés tovább tart, mint hüvelyi szülés után, az első hat hét ekkor is meghatározó. A varratok lehetnek fölszívódóak is, ha nem, akkor a kiszedésére a második héten kerül sor. A teljes gyógyulás még hetekig, hónapokig eltarthat. A seb gyógyulása közel félév, a heg körüli idegek regenerálódása ennél tovább is tarthat. Sok pihenéssel és kíméléssel a felépülés gyorsabb lesz.

 

Szabad-e emelni a szülés után?

A seb gyógyulásáig kerülni kell a hajolgatást, elfordulást, nyújtózást, rázkódást, bár ezek a mozgások nem is fognak jól esni, mivel fájdalmat okozhatnak. A babánál nehezebb dolgokat ne emeljünk az első hetekben, amíg a külső seb be nem gyógyul!

 

Mikor halványul el a heg?

A külső heg általában egy évig világos piros színű marad, majd lassan elhalványul. Teljesen nem tűnik el, de a bikinivonal alatti vágás nem látszik fürdőruhában.

 

Miért zsibbad, érzéketlen a heg területe?

A műtét során átvágják a bőrt és az idegeket, így a heg területén érezhetünk zsibbadást, és lehet, hogy a terület sokáig érzéketlen, ha hozzáérünk. A műtéti seb csak a császármetszés után hat hónappal gyógyul meg teljesen, így mindez normális. Az idegek regenerálódása akár egy évig is eltarthat.

 

Hogyan kezeljük a műtéti sebet?

A hasi seb gyógyulása négy-hat hetet vesz igénybe. A sebet tisztán kell tartani, naponta vízzel tisztítani és megszárítani. Ülőfürdő helyett az első hat hétben zuhanyzás javasolt, mert ezzel is csökkenhet a fertőzésveszély. A seb dörzsölését kerülni kell. A kötést rendszeresen cseréljük, amíg a seb be nem gyógyul célszerű valamilyen puha kötést tenni a seb és a ruha közé. Olyan alsóneműt jó használni, ami teljesen befedi a sebet, hogy ne irritálja. Erre megfelel terhes bugyi, vagy bármilyen nagyméretű, magas derekú fehérnemű. Ha már begyógyult a seb, használhatunk rá hegesedés elleni krémet, vagy olajat is (körömvirág, orbáncfű, oliva, búzacsíra). Ha égető érzést, forróságot, pirosságot tapasztalsz, a heg mérete megváltozik, vagy gennyes váladék jön belőle, a seb nem megfelelően gyógyul.

 

Mi az a hegmasszázs?

Ha a varratokat vagy a kapcsokat eltávolították és a seb begyógyult, el lehet kezdeni a heg kezelését. A hegmasszázs segíti a seb környékének gyógyulását, javítja a heg környékének vérellátását. A masszázsról és technikájáról sok hasznos információt olvashat itt.

 

Kell-e haskötőt viselni?

Valakinek könnyebbséget jelent a has alátámasztása, valakit zavar a szoros fűző. A szakirodalom megosztott: egyes vélemények szerint haskötő viselésével gyorsabban visszahúzódik a has, más álláspontok szerint a haskötő veszélye a hasi izomzat ellanyhulása. Próbáljuk ki bátran, hogy jól esik-e és annak függvényében döntsünk.

 

Mikor szabad először tornázni?

A szülést követően is kell mozogni, a trombózis megelőzése miatt a sétákat már rögtön a műtétet követően javasolják. Minden mozgást mértékkel és fokozatosan végezzünk. A hasizomgyakorlatokat az első hat hétben kerüljük, a mindennapi alapmozgások is elég hasizmot mozgatnak. Az intenzívebb tornát kb. a szülést követő hatodik héttől kezdhetjük. A császármetszés után általában hat héttel regenerálódnak a műtét által érintett hasizmok.

 

Hogyan táplálkozzunk?

A császármetszés során a beleket is elmozdítják, ezért lassulhat a bélműködés, és hetekbe, hónapokba telhet, mire helyreáll az emésztés. Együnk rostban gazdag, de nem puffasztó ételeket, amik segítik az emésztőrendszer regenerálódását.

 

Császármetszés után mennyi idővel lehet újra nemi életet élni?

A hüvelyi szüléshez hasonlóan itt is a hat hetes kontrollt szokták vízválasztónak megjelölni az orvosok.

 

A császármetszés után mennyi időnek kell eltelnie a következő terhességig?

Az anya döntése, hogy a császármetszés után mennyi idővel szeretne gyereket vállalni, de bizonyítékok támasztják alá, hogy a műtéti heg idővel egyre erősebb lesz. A vonatkozó kutatások két csoportra bontották a nőket: akik kevesebb, mint 6 hónappal a császármetszés után várandósak lettek, és akiknek a szülése és terhessége között több mint 2 év telt el. Bár valamelyest nagyobb volt a kockázat azoknál, akik szülést követő féléven belül lettek ismét terhesek, a méhrepedés vagy hegszétválás kockázata még így is mindkét csoportnál csekély volt, 1 % alatt maradt. http://www.caesarean.org.uk/

 

Hányszor szülhet egy nő császármetszéssel?

Az első császármetszés viszonylag egyszerű műtét, de minden újabb műtét elvégzése bonyolultabb a heg, az összenövések stb. miatt. Ez nem jelenti azt, hogy a beavatkozást ne lehetne ismételni, ha szükséges. Magyarországon általában három császármetszést szoktak bevállalni az orvosok, de ennél jóval többről is hallani külföldi kórházak esetében. Előfordul, hogy nyomás alá helyezik az anyát, hogy a sokadik császármetszést követőn sterilizáltassa magát, ami egyrészt etikátlan, másrészt  visszafordíthatatlan folyamat. Fontos tudni, hogy a sterilizálás csak az anya előzetes hozzájárulásával, dokumentálva végezhető el.