Gátmetszések aránya kórházanként 2012-ben

A gátmetszés a női testen végzett leggyakoribb, ugyanakkor leginkább vitatott szülés körüli sebészeti beavatkozás. Általában 2-6 cm hosszú, 1-2 cm mély bemetszés, melyet a szülés kitolási szakában ejtenek a nő gáttájékán (a hüvely, illetve a végbélnyílás közötti területen).

A WHO 1999-ben gyakorlati kézikönyvet adott ki a normál lefolyású szülés ellátásáról. A rutinszerűen alkalmazott gátmetszés növeli a szülés által okozott traumát, a komplikációk fellépésének kockázatát, illetve azok súlyosságát. Gátmetszés végzése kizárólag váratlanul fellépő komplikáció, orvosi vészhelyzet esetén indokolt (pl. a magzati szívhang tartós vagy nagy mértékű leesése esetén több egymást követő kontrakció alatt, ha az anya nem tudja a babát azonnal megszülni, és műtéti szülésbefejezés szükséges). Mindezeket figyelembe véve a gátmetszés elfogadható arányát 10% alatt határozták meg.

Az OEP adatszolgáltatása alapján 2012-ben Magyarországon az 55 878 összes hüvelyi szülés során 34 621 esetben végeztek gátmetszést, ami 61,96% arányt jelent.  Egyes helyeken lehetőség van ugyan gátvédelmmel szülni, amivel elkerülhető a szülés közbeni gátsérülés és a gátmetszés, első szülés esetén azonban becslések szerint a gátmetszések aránya 80% felett valószínűsíthető.

A gátmetszésről szóló háttéranyagunkat itt olvashatja.

 

Budapest

Név Össz eset Hüvelyi szülés Gátmetszés Arány  %
Fövárosi Szent Imre KH-RI 2 944 2 258 744 32,95
Föv.Ö.Szent J és Észak-Budai k 3 425 2 191 1 391 63,49
Egy.Szt.István és Szt.László K 2 797 2 144 869 40,53
Föv.Bajcsy-Zsilinszky KH-RI 1 808 1 160 746 64,31
Fövárosi Jahn Ferenc KH-RI 2 200 1 393 876 62,89
Fövárosi Péterfy S.utcai KH-RI 1 377 786 403 51,27
Fövárosi Uzsoki utcai KH-RI 1 732 1 048 853 81,39
Semmelweis Egyetem Budapest 6 535 3 370 1 962 58,22
Magyar Honvédség Eü.Központ 2 603 1 167 580 49,70

 

Baranya

Városi Kórház Mohács 407 261 98 37,55
Szigetvár, VKh.Ri. 529 399 143 35,84
Pécsi Tudományegyetem Klin.Kp. 2 616 1 730 1 137 65,72

 

Bács-Kiskun

M.Önk.Kh.Szote.Okt.K.Kecskemét 2 328 1 436 1 188 82,73
Baja, VKh.Ri. 529 370 257 69,46
Kalocsa Városi Önk.Szent.K.KH 125 69 0 0,00
Kiskunfélegyháza, V.Kh.Ri. 85 24 21 87,50
Kiskunhalas Semmelweis Np.KFT 598 427 296 69,32

 

Békés

Gyula, Pándy Kálmán MKh.Ri. 954 591 489 82,74
Békéscsaba, Réthy Pál VKh.Ri. 945 719 633 88,04
Orosháza Városi Önk.Kórháza 470 311 172 55,31

 

Borsod-Abaúj-Zemplén

Miskolc, M.Vezető Kh. 2 358 1 603 1 253 78,17
Sátoraljaújhely, Erzsébet VKh. 499 329 126 38,30
MISEK Miskolci SI.Eü.Kp.Np.KFT 1 858 1 342 936 69,75
DE OEC Kazincbarcikai Kh.KFT. 578 498 225 45,18
Ózd,Almási Balogh Pál Kft 705 505 282 55,84

 

Csongrád

Szentes, M.-i Önk.Területi KH 710 503 0 0,00
Hódmezővásárhely,Erzsébet KH.R 680 511 196 38,36
Szegedi Tudományegyetem 2 513 1 416 1 076 75,99

 

Fejér

Székesfehérvár,Szt.György MKH. 2 481 1 638 1 163 71,00
Szent.Panteleon.KHT Dunaujvaro 877 641 464 72,39

 

Győr-Moson-Sopron

Győr, Petz Aladár Megyei Kh. 2 313 1 576 1 226 77,79
Sopron Városi Erzsébet Kórház 850 545 449 82,39
Mosonmagyaróvár,Karolina Kh.Ri 565 360 310 86,11
Csorna, Margit KH.-RI. 180 94 66 70,21

 

 Hajdú-Bihar

Debrecen Kenézy Kh-Ri.Eü.Szolg 2 128 1 514 1 0,07
Berettyóujfalu,Gróf Tisza I.Kh 555 393 310 78,88
Debrecen Tudomány Egyetem 2 628 1 677 1 414 84,32

 

Heves

Eger,Heves Megyei Önk.Kh.Kft 1 444 1 106 481 43,49
Gyöngyös Bugát Pál Kh.Kft 778 520 407 78,27
Albert Schweitzer Kh.Ri.NP.Kft 374 260 185 71,15

 

Komárom-Esztergom

Tatabánya, Szt. Borbála M. KH. 1 360 752 515 68,48
Esztergom,Vaszary K. V.Egy.KH. 715 344 247 71,80
Komárom, Selye János KH. 256 172 135 78,49

 

Nógrád

Salgótarján Szent Lázár M.KH. 710 508 220 43,31
Balassagyarmat,Dr.Kenessey VKH 458 272 186 68,38

 

Pest megye

Vác, Jávorszky Ö. Városi KH. 966 582 486 83,51
KISTARCSA,PEST MEGYEI FLÓR FER 1 388 990 601 60,71
Cegléd Toldy Ferenc Kh,Kft 1 121 645 489 75,81

 

Somogy

Siófok, Városi Kórház 694 517 391 75,63
Nagyatád Egészségügyi Szolg.KF 129 95 37 38,95

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Jósa András Oktató Kórház Nonp 3 195 1 951 1 499 76,83
Mátészalkai Területi Kórház N. 1 697 1 233 747 60,58
Felső-Szabolcsi KH. Kisvárda 836 655 432 65,95

 

Jász-Nagykun-Szolnok

Szolnok, Hetényi G. Megyei KH. 1 471 872 458 52,52
Karcag, Kátai Gábor KH.-RI. 685 453 325 71,74
Mezőtúr Vkh.RI.Nonprofit.Kft 323 190 138 72,63
Jászberény Szent Erzsébet Kh.K 721 477 269 56,39

 

Tolna

Szekszárd, Megyei KH.-RI. 1 215 767 337 43,94
Dombóvár Integrált Eü.Sz.KHT 455 369 263 71,27

 

Vas

Vas megyei Markusovszky Kórház 1 646 1 022 718 70,25
Kemenesaljai Egy.KH.Celldömölk 269 135 94 69,63
Körmendi Egészségügyi Központ 87 61 38 62,30

Veszprém

Veszprém, Csolnoki F.M.KI.RI. 1 542 1 061 636 59,94
Pápa, Gr.Esterházy KH.Szakamb. 323 206 157 76,21
Ajka, Magyar Imre Kórház 409 291 204 70,10

 

Zala

Zalaegerszeg, M-i jogú Kórház 1 183 809 636 78,62
Kanizsai Dorottya Kórház 587 348 244 70,11
Keszthely, Városi KH.-RI. 514 351 255 72,65